30 hajó a Dragonok, Folkék és H-boatok közös bajnokságán

Szélmentes időszakban, szeptember első hetében került sor a Dragon és Folkboat osztály 2025. évi közös bajnokságára, amelyen a flottabajnokságot futó H-boatok is részt vettek. A három osztály életképességét és jövőjét jól mutatja, hogy immár 30 egység indult el az Alsóörsön rendezett versenyen.

Sajnos az időjárás nem kedvezett túlzottan a vitorlázóknak. A Farkas Péter vezette rendezői csapat két napon át ki sem tudta küldeni a hajókat a vízre, olyan kevés szél volt. Végül egy átfutó hidegfront mentette meg a brigádot, amely mögött a megszokott „lyukas északi” tartott ki egy ideig.

Így végül szombat délben – miután a kezdeti 40 csomós befújásokat még a parton vészelte át a mezőny – ki lehetett hajózni. Ezután 8-12 csomós szélben – Siófokhoz közelebb, mint Alsóörshöz – került sor három futamra, majd 5 csomó körüli szélben egy negyedikre.

Vasárnap „olajvíz” és nyári forróság várta a versenyzőket, végül az utolsó előtti pillanatban kibontakozó könnyű déli szélben meg lehetett tartani egy ötödik futamot is. A bajnoki címet Dragon osztályban végül az egykori világbajnoki negyedik helyezett trió, Kis-Szölgyémi Ferenc, Kiss Tamás és Vezér Károly (tartalék: Kis-Szölgyémi Soma) vihette haza. A Folkboatok között a Luna nyert: Kiss Viktor, Takácsy Levente és Kovács Zsombor hármasa. A H-boat flottabajnokság aranyérmese a Skybird lett, a kormánynál Bajnógel Csaba, a legénygés Héjj Ádám és Bajnógel Péter volt. Részletes eredmények itt.

A futamok elmaradásáért a jó parti beszélgetések kárpótolták a csapatokat. Esténként pedig lazításként a Tiamat által felajánlott Homola borok, és az AMVK szponzorálta csopaki Szt. Donát rizlingek és jól behűtött sörök emelték a hangulatot. Pénteken a rendező klub papírtányéros spagetti partival kedveskedett a vitorlázóknak, szombaton pedig a H-boat flotta felajánlásával kiváló pörköltet szolgáltak fel.