Ranglisták

A Magyar Dragon Szövetség 1995 óta készít saját ranglistákat, amelyen csak tagjai szerepelnek. A bajnoki címmel szemben a ranglistás helyezések nem az egyszeri kiemelkedő teljesítményt, hanem a töb versenyen való részvételt és az egyenletesen jó eredményeket honorálják. A ranglisták létrahozásának célja elsősorban az volt, hogy ezzel is ösztönözzük a hajókat a több versenyen történő részvételre. 

Kezdetben csupán az egyes hajók balatoni versenyeken elért eredményeit összesítő éves ranglistákat készítettünk. Ezt a „hagyományos hajóranglistát” a mai napig minden évad végén kiszámoljuk. Az elismerést a legtöbb pontot elérő hajó nyeri, függetlenül attól, hogy egy-egy versenyen kik ültek a hajóban. A legsikeresebb ezen a területen Tenke Péter és Varga István hajója, a 7Ars, amely 2006 óta már kilenc alkalommal végzett az első helyen. 

2004 óta külön ranglista készül a klasszikus Dragonok teljesítménye alapán. A klasszikus ranglistagyőzelmeken két hajó, a Yorikke és a Nemecsek osztozik, ami mindenkori tulajdonosaik és legénységük törődését és szeretetét mutatja az „öreg hölgyek” iránt.  

2004 óta a nemzetközi szokásokhoz igazodva már az egyes versenyzők Dragon-versenyeken nyújtott teljesítményét is pontozzuk, függetlenül attól, hogy eredményeiket melyik hajóban érték el. Ebbe a két ranglistába – a legjobb kormányos és a legjobb legénység ranglistájába – már a külföldi regattákon elért eredmények is beleszámítanak. Elsősorban aktív nemzetközi részvétele és kiváló eredményei következtében az “Év kormányosa” címet legtöbbször Kis-Szölgyémi Ferenc nyerte el. A legjobb legénységnek járó elismerést pedig Kiss Tamás kapta.

Ranglista-győztesek

Év Hagyományos hajóranglista Klasszikus hajók ranglistája Kormányosranglista Legénységi ranglista
  Hajó Skipper Hajó Skipper    
1995 Nirvána Kugler Nándor        
1996 Kemulár Fónagy László        
1997 Signorina Hónig Péter        
1998 Signorina Hónig Péter        
1999 Fjord Náray Vilmos        
2000 Signorina Hónig Péter        
2001 Signorina Hónig Péter        
2002 Albatrosz Tenke Péter        
2003 Signorina Hónig Péter        
2004 Signorina Hónig Péter Nemecsek Kozma László    
2005 Hotemin Vobeczky Zoltán Nemecsek Kozma László Náray Vilmos Ikrényi G./ Wonke P
2006 7Arts Tenke Péter/Varga István Nemecsek Kozma László Náray Vilmos Legény László
2007 Atlantisz Nedbál Noel Nemecsek Kozma László Nedbál Noel Nedbál Zsombor
2008 7Arts Tenke Péter/Varga István Nemecsek Kozma László Gömbös Lóránd Nedbál Zsombor
2009 Atlantisz Nedbál Noel Nemecsek Kozma László Gömbös Lóránd Kiss Tamás
2010 7Arts Tenke Péter/Varga István Nemecsek Kozma László Tenke Péter Kiss István
2011 7Arts Tenke Péter/Varga István Nemecsek Kozma László Gömbös Lóránd Horgos Tamás
2012 7Arts Tenke Péter/Varga István Yorikke Kismarty Balázs Kis-Szölgyémi Ferenc Kiss Tamás
2013 Freyja Náray Vilmos Nemecsek Kozma László Kis-Szölgyémi Ferenc Kiss Tamás
2014 7Arts Tenke Péter/Varga István Nemecsek Kozma László Kis-Szölgyémi Ferenc Kiss Tamás
2015 7Arts Tenke Péter/Varga István Nemecsek Kozma László Kis-Szölgyémi Ferenc Kiss Tamás
2016 Nyári Mikulás Gömbös Lóránd Nemecsek Kozma László Kis-Szölgyémi Ferenc Kiss Tamás
2017 Nyári Mikulás Gömbös Lóránd Yorikke Dobos Attila Gömbös Lóránd Kiss Tamás
2018 7Arts Tenke Péter/Varga István Yorikke Dobos Attila Kis-Szölgyémi Ferenc Kiss Tamás
2019 Freyja Náray Vilmos Yorikke Dobos Attila Kis-Szölgyémi Ferenc Kiss Tamás
2020 7Arts Tenke Péter/Varga István Yorikke Dobos Attila Tenke Péter Varga István
2021 Tiamat Homola László Nemecsek Kozma László Homola László Kozma László
2022 Freyja Náray Vilmos Nemecsek Kozma László Náray Vilmos Ikrényi Gábor
2023 Luna Zenthe Ferenc Nemecsek Kozma László Zenthe Ferenc Kerényi Balázs