Félidőben négy futam a Dragon, H-boat és Folkboat OB-n

A verseny csütörtöki első napján eredetileg 14.00 órára tervezték az első rajtot, de végül a mezőny a parton maradt, mert nem alakult ki megbízható szél. Sipos Péter főrendező csapata néha mért ugyan 5 csomó körüli értékeket, de sem a szél iránya, sem kiterjedtsége nem volt elég stabil, így végül 16.30-kor véget vetettek a parti halasztásnak, és a nap futam nélkül zárult. A versenyzők szereléssel és beszélgetéssel töltötték a délutánt, amelyet a H-boat és a Folkboat flotta szervezésében kiváló vacsora zárt: lángos és bográcsban készült pörkölt, kiváló borok és más italok várták a vitorlázókat.

Pénteken viszont a szombati hidegfrontot megelőző délnyugati szélben már remek versenyt lehetett tartani. A rendezőgárda ki is használta az alkalmat: a 10 órára kitűzött rajt után folyamatos ráindítással négy futamot sikerült rendezni. A szél eleinte 7-8 csomó körül maradt, a harmadik futamtól azonban jelentősen megélénkült, és helyenként 13-15 csomós pöffök is kialakultak. A csapatoknak keményen meg kellett dolgozniuk az up-and-down pályán, amelyen nagyon rövid szünetekkel pörögtek a futamok. 

A nap végére mindhárom mezőnyben kialakult az élboly: Dragon osztályban a minden futam első helyét besöprő Nyári Mikulás (kormányos: Gömbös Lóránd) vezet a Hanni (Kis-Szölgyémi Soma) előtt. A H-boatok versenye ugyancsak izgalmasan alakult: a Skybird (Bajnogel Csaba) és a Bilqis (Nagykovácsy Tibor) pontegyenlőséggel küzdenek az első helyért. A Folkék versenyében a középszél a Nordic hajóknak kedvezett: a Natalie (Kovács János) két futamgyőzelemmel áll az élen a Kolibri (Varga István) előtt.

A napot fantasztikus vendéglátás zárta keretbe: dr. Szűcs Péter és a Carpe Diem csapata jóvoltából már reggel fél nyolckor meleg reggeli fogadta a hajósokat, és a futamok után – kiváló italok és csapolt sör kíséretében – remek borjúpörkölt és rétesek gondoskodtak a versenyzők elvesztett kalóriáinak visszaépítéséről.

Fotók: Magyar Dragon Szövetség / Mag Andrea